Fény.post.küld

Ha egy fárasztó nap után "hazatérek", ahelyett, hogy "normál" ember módjára boldog nyugalommal hátradőlnék a "karosszékemben", mint egy örökmozgó beindul agyamban egy gondolat-szikra, amely emberarcok közé vonz.Kitalálok magamnak mondvacsinált sürgősen elintézendő tennivalókat, amelyek zavaróan ösztökélnek az útra kelésre. Tudjátok, egy gyáva kalandor az én lelkem.
...
Az út a régi belvároson keresztül vezet, ahol antik, jóságos, emberközpontú hangulat uralkodik. Tudom, sokan csodálkoznak, hogy én elsősorban nem a kertváros madárcsicsergős, zöldövezeti, libikókázós, tüdőkényeztető levegőjű családi házacskáiba vágyom. Én kérem szeretem a patinás épületeket, a levegő fagyasztó szökőkutatkat, a pezsgő városi létet, a fényesre koptatott macskaköveket, amelyen úgy kopog az ember cipősarka(:-), hogy élvezet hallgatni a muzsikáját.

Szeretem a forgatagot, mindenki megy a dolgára, a babakocsis( van, ami örök:-) pártól kezdve az öltönyös, laptopos úrfikig és azt vélem felfedezni az arcokon, hogy ők bizony szerves, kiszakíthatatlan részei a mediterrán pécsi csodának.

Szeretem a szemtelenül "nevető", mókásan totyogó galambokat, akik, ha valami élelem-gyanús tárgyat veszel a kezedbe, vad, áhító örömtáncot járnak a lábad körül, a medve-lombú fák alól csábító faragott padokat, a Székesegyházat, az egykaptafa daljátékokat, amik köszöntik az új óra eljöttét.

Szeretem, ha valami a hatalmasság ellenére megmarad emberközpontúan beláthatónak és a legnagyobb kormosító nagyúr, az ipar ádáz csatáinak is ellenálló béke-szigeteket őriz magában igazgyöngyként.

Kedvelem az antikváriumokat(tengernyi kincset rejtő, ódon-illatú megsárgult lapú romantikájukkal), a bumfordi ám barátságos kőóriásokat, a (sajnos méregdrága) belvárosi boltok csodaszép ékszereit, bőr-varázsait, a kiállított agyagcsigákat, a perecárus szlogenné vált "egyesével jöjjenek" kereplő hangját.

Békés és boldog világunk van. Sajnos csak néha érzem ezt. Ha a napok rohanására, az ego-összeütközésekre, a letaposás elleni csatákra összpontosítok, akkor "csupán" a lényeg vész el. Pedig a csatát csak hősies nyugalommal és kitartással lehet sikeresen megvívni. Észre kellene venni a napi apró-cseprő csodákat is, amik kellő nyugalmat és lelki békét adnak az embernek.
...

Ma leültem egy padra a színház előtt. Úgy helyezkedtem el, hogy a két sebes szökőkút jóízű, hűvös középpontjába kerüljek. A nap kellemesen sütött. Nem szeretem a heves, megizzasztó kiugrásokat. A napsugarak búcsúzkodva csiklandozták az arcomat és lelkemet karöltve a bekopogni készülő ősz-apóval. Átmeneti ember vagyok, tavasz-ősz párti. Világ életemben ilyen kettősség élt bennem. A nagy szélsőségektől mindig ódzkodtam, ha valamit véglegesen el kellett búcsúztatni (legyen akár az óév), akkor azt sokszor nevetségesen "gyászként" éltem meg. Az elkövetkezendő úticéltól pedig lélekremegve rettegtem. Annyira ellene volta, hogy egyszersmind belepusztultam volna, ha nem jön el. Ezért megalkuvóan sem a múlttól, sem a jövőtől nem akartam elbúcsúzni. Komótosan és lustán középen helyezkedtem el.

A napsugarakban porszemek táncoltak, főleg, ha kissé lehunyt szempilláim alól merengtem a "kábaságba".

Amúgy is, mintha a padokhoz lelki béke is mellékelve lenne. Jóízű öröm-meditálásra készteti az embert.

Egy okos ember szerint a pillanat megállítható, fényképező-szemmel szeretném , ha a kellemes pillanat örökre ráégne retinámra, hogy ínséges időben vigaszként szolgáljon és emlékeztessen arra, hogy nem ér "Minek örüljek én az életben?" stílusban működni, főleg ha az ember mondvacsinált kínkeservek apropóján életundorra gyúr. ( A rosszkedv az szituációszülte hátrányos tény, az életundor pedig a saját gyengeségünk szülte küzdellemmentes, gyenge menekülés.)

Jó az embereket figyelni. Találgatni, hogy ki hova igyekszik, milyen ember lehet, szívesen megismerkednék-e vele.

Mint egy szorgos hangyaboly. Az emberek jönnek-mennek felszabadult nevetés, boldog ölelések, késlekedős rohanások, egyszerű fagyizások stb. zajlanak le, de a "háttér" időtlenül örök.

Ma nyugalom volt a világomban. Rájöttem dolgokra, szakítani fogok a berögzültségeimmel (ez teljesíthető), otthagyom, amit már régen ott kellett volna és a bátorság szellem lelkesít, pedig még csak most kezdek befűteni a kályhába:-)

A dolgok megváltoztathatók, a megváltozhatatlanon pedig balga dolog rágódva siránkozni, mert ez csak életundort szül. Ez utóbbi pedig erőteljes anti-hajcsár a megváltozhatóak felett. Circulus vitiosus.

De belenyúlhatunk és akkor egy haladó, mi több pezsgőn gyorsuló boldog elégedettséget( először boldogságot akartam írni, talán) eredményezhet.

(2006.09.27.)