Ünneplőre vetkőzött lelkek,
csillagainkat két kézzel szórjuk
saját húsunkból főzött levesbe,
melyből a sót kispóroltuk.
Lejárt szavatosságú mondatok,
melyeket ma átcímkézünk újra,
Tűlevéllel átszúrt sóhajok,
betekerve szaloncukorpapírba.
Felebarátokat ma semmiért egészen,
a dallamok törnek, de sosem fogynak
a fényképekről leolvadó pillanat
megfullad egy pohár forralt borban.
Az ihlet hűtlen, s a szó sem marad,
majd a lélek búsan korog,
holnaptól minden sáros angyal
a menny küszöbén toporog.
