Számos fényképen pózol az ember együtt tündér kis cukorborsó zömében négylábú és/vagy szőrös élőlényekkel, amik azt sugallhatják a felületes szemlélődőnek, hogy a kapcsolat csupa játék és mese, móka és kacagás, simogatás-nyalogatás csomagcsere.
Ismerőseimnél általában ez van, az ő kutyáik gondolathullámokra ülnek, franciául ugatnak,pinot noir-t isznak, a csontot farkaskörömmel emelik szájukhoz, befelé nő és a nap felé hullik a szőrük.
Az enyémek karmája megismerkedésük, édesanyjuk tüzelésének pillanatában (megpecsételődik- de ez már soft porno) kettétört, selymes kis szőrgombócként bevették a házunkat/boka körüli inakat és a szívünket , miközben a kutyalelkük mélyén kis huncut, vihogó vadorzók maradtak és a lóláb csak néha kandikált ki az angyalarc mögül, de ha igen, akkor egy ideig kint is maradt és tetézték, mint a zsinagógát kereső Gázsi.
Néhány történést felelevenítek előbbiek alátámasztására, a háziállat egyenjogúsági bizottság és brémai muzsikosok nevében megspékelem egy kis nyávogó nyavalyahaddal is.
I. Egyszer volt, hol nem volt, volt két rosszcsont kutya, akik közül a kicsi volt a főhangadó és csábította rosszra a nagy mélát. A rosszaság annyiból állt, hogy a kapu egy bizonyos részét erős fogával kicsorbította, majd időről-időre belekapaszkodva kiengedte magukat az utcára.
A nagy természetesen partner volt a rosszban. Csak csatangolni akartak, netán új kutyalányokat/fiúkat, szagokat megismerni, hűtővizet felforralni és fékfolyadékot territoriálisan kiereszteni. Aznap sem volt semmi új a nap alatt, előbbi ismét megtörtént. Szerencsétlen főhősünk bukott kisdobos jelmezben (festékes rövidnadrág, lukas 'tísört', aligpapucs) utánuk rohant, mert a kutyák jámborsága ellenére lázasan hallucinálta a háromkerekűn triciklizni tanuló hátulgombolósok és a pletykába csúszó térfigyelő rendszerek testi-lelki terrorát. Ez késztette arra, megdöntse a 1600 méteres síkfutás világrekordját (igaz 100-on) Sikertelen üldözési kísérlete közben a szeme úgy lobogott mint egy (majdnem meztelen) csigáé, maximális pulzusa jóval túlmutatott a 220-zsengén kiskorú frekvencián, de az ojjektumok és a személy távolság exponenciálisan nőtt és a vízbűl kivett zoxigén is csak egy távoli, csalóka illúzió volt. Ám egyszer csak történt valami nemvárt dolog. A két kutyulimutyuli betévedt egy röpke háztűznézőre az egy utcával odébb lévő nyitott kertkapun keresztül egy pedánsan rendbentartott udvarra. Főhősünk a ház gazdájától sűrű bocsánatkérések közepette engedélyt kért a magántulajdon határainak átlépésére.
Próbálta a tulipánok-tökök-fűszálon magukat lóbáló és kellető minicsigák flóráját és faunáját összeegyeztetni a kutyák lábnyomaiba lépéssel (azok a fránya Twister-szűz lábikrák és a 26-os tappancsok esete) Terve sajnos dugába dőlt, mert a cselvetők gondolatsebeséggel elhagyták röpke látogatásuk színhelyét.
A leány épp' utánuk iramodott volna, amikor sztoikus nyugodtsággal konstatálta, hogy Quasimodo kishúgaként teste elvesztette a középvonal körüli tengelyes szimmetriáját és bal lába térdig belesüppedt valami bűzlő, meleg, egy hetes tökfőzeléket és tavalyi Tescos bevásárlószatyrot is tartalmazó komposztálószerű Mariana-árokba.
Az iszappakolásból (más ezért fizet) döbbenten szabadulva kézzel (!) kihalászta (remélhetőleg saját) papucsát majd a TGV sebességére kapcsolva csókolomot rebegve kiviharzott bal lábán mintegy 2 kila és kondenzcsíkot húzó esszenciával (akkor sem nyert gazdag életet a salak).
A kutyák és emberek megmentése likvidálódótt agyából, egyetlen célja az volt, hogy elérje ama bizonyos kapu belső oldalát, amit kutyapajtásai orvul átalakítottak.
Odahaza az első dolga a papucs kukába küldése a megnyomorítottak és megalázottak görcsös kézmozdulatával. Majd sipirc be a fürdőbe, ahol a szocialista háztartásban fellelhető összes tisztítószert ( a Gabi samponon, Ultradermen, Pitralonon át a Hypóig ) összehozta csorbát szenvedett testrészével.
Vagy másfél óra múlva csuromvizesen és reményvesztetten szabadult a fürdőből, azon igenisvalóságos hallucinációval, hogy munkaművelet hagyott maga után néhány maradványtünetes odort.
És láss csodát a egyszer csak csengettek:
A szomszéd volt, aki közölte, hogy a kutyák a kaput kaparják és befelé igyekeznének...
II. Az előbbi történet alacsonyabb BMI-jű, de magasabb neuronszámú kutyája amúgy egy Bonnie és Clyde filmben simán elstatisztálhatott volna. Számtalan kisebb-nagyobb macskusz ibolyával összehozását követően egyik nap főhősünk arra tért haza az oskolából, hogy a kiskutya a kapura felugorva őszinte mosollyal, de legalább olyannyira véres fogközökkel, uvulával és mellszőrzettel köszönti. Egyből tudta, hogy feleleges lenne a helyszínelőket/esetkocsit/papot hívnia, az udvaron kereste az áldozatot, amiből egy nyúlfarknyi darabka maradt (az áldozat stílszerűtlenül tényleg egy nyuszi volt, a maradék akkora, amit a műanyag cumin kívül a kulcstartóra szoktak tenni az emberek, bár előbbi is megvolt).
Agyát elborította a (nem rózsaszín), de lila (ha már színt kell vallani) gőz, gondolta, hogy ráijeszt a tettesre, elviszi egyet sétálni a közeli erdőbe, majd véletlenül jól otthagyja, amire az előbbi belátja bűneit, meaculpázik, lelke megtisztul, csivava/kisbárány szerelemgyerekeként reinkarnálódik és pólyában hazahozza.
Idegből rátette a pórázt, indultak a célterület felé. A kutyus érezte, hogy ez most nem egy jutalomfalatos sétagalopp lesz, diszkréten nyüszített párat. Odaértek, (anti)hősünk a maximum 15 kilós elkövetőnek kiválasztott egy megfelelő méretű 'kisebb fácskát'. Kikötötte, majd puszikat dobálva és búcsúseggrepacsit imitálva fütyörészve távozott.
Cirka 5-6 méter után azt vette észre, hogy valami furán susog, nyekeg és tekereg a pampák között (szinte sweet home Alabama), hátranézett és látta, hogy a kis blöki tövestől kicsavarta a 'majomkenyérfát' és a póráz végén keresztbefektetve boronálja az aljnövényzetet. Amikor odaért hozzá, büszkén nekiverte a sípcsontjának. Hősünk, aki a helyzetkomikum okán akkor már cseppet sem haragudott, legallyazta a kutyanyakat és hazavitte a még tékozolni sem tudó leányzót....
III. Az alábbi történet kiskorú ciccnyogikkal történt egy szép nyári napon főhősünk megboldogult gyermekkorában. Szokás szerint szült az anyacicó 5-6 kölyköt, őket pesztrálták a régmúlt, forró és boldog vakációk alatt. Az egyik nap egy kiadós játékot követően a macsekok a diófa árnyékában lihegtek, amikor egyikük fura, fulladozó hangot kezdett adni. Hőseink odaszaladtak és csodálkozva látták, hogy a kínlódó szájába egy szarvasbogár akadt. Kiorigamizták, néhány közepesen mély szájnyálkahártya-sérüléssel túlélte. Mit is miért ott keresett fejjel előre a bogár, ez örök rejtély. Vigasztalásként megetették a cicust egy kis bacon-nel, amit egyperces hypoxia, Heimlich-műfogások, majd négyujjas gastroscopiákat követően végülis túlélt. Na bumm, maradt még 7 és fél élet....
IV. Más alom, más évjárat, kissé más helyszín: Az anyamacska a pincébe szülte meg a kölyköket. Pár hetesek volt, amikor másik hősünk fura, krákogó hangot hallott lentről (Hát igen, nem Maria Callas-okkal operáltunk.) Lefutott és észrevette, hogy az egyik macsek konkrétan felakasztotta magát egy régi hűtőzsinórral, kb. 3-4 teljes kanyart téve a nyakára és lábujjhegyen tartva magát a földön. 3 ujjra terjedő mély hajlítóín sérülés árán széttépte/fogazta/izmozta a zsinórt, az elalélt macska kiszabadult, pihegett, majd feltámadott. Azóta (nomen est omen) macskagyökeres tejet kapnak éjszakára...
V. Végül következzen egy röpke macska-kutya koprodukciós történet. Hőseink édesanyja sok évvel ezelőtt a teraszon barna festékkel festett egy ajtót. Mellette a kutya és a macska hirtelen felindulásból összeveszett, jött a szokásos üldözős jelenet majdnem halálos iramban. A kutya nekifutott a festéknek és ráborította a menekülő macskára. Az anyánál (bár nagy állatbarát), de pár napra beragadt 'jaj, az a drága festék' lemez. A barnamacska elmenekült, megfogni és lehigítózni/körömlakkoldózni képtelenség volt . Szisztematikusan, teljes testre terjedően kitépte az összes szőrét, kb. 3 alom bagoly kikelt volna a belőle rakott fészekben. A kínai kopaszkutyák kommersz kis Misimókusok voltak hozzá képest és nem tudta teli tüdőből énekelni a cirmos cica 'hajt'...
Aki úgy érzi ezek után, hogy a kutya az ember legjobb barátja, inkább hangtalanul rázza meg a fejét...
(Megjegyzés: Fentiek ellenére avagy éppen ezért nagyon szeretem a kutyákat és macskákat is:)
