Fény.post.küld

Különben az élet pofonegyszerű és ugyanoda is csapdos, miután rájössz, hogy a diszkrimináns negatív és már nem vigasztalnak hiányjeleid szárai sem. Az egész gyufásdoboz pucéran kint, csekély e kéj, a rövidet is hosszan húzod más a hosszút is röviden, szarvashiba, agancsot szekondhend mosolyokra váltva. A mindenséggel mérd magad, ha már a lelked szuperbruttósítva is rothad. Eszmei érték, mint a milói Vénusz, egy kanna vér avagy ükanyád hángedlije. Természetben honorálnak, kosaradban a sok zöldség, miközben jön a Farkas és lő, de nem áll meg és/vagy Isten megfizet, térdelsz, de nincs feloldozás, leolvadnak a Miatyánk-ok, hogy önmagad gyökkettőjeként a kacsalábon forgó palotában minigarzonokat adj ki albérletbe. Miután az előző lakó falra hányta az életét, te mindig újra ragasztod a tapétát, a könny az enyvet nem oldja, ujjgyakorlatként főzöl egy kis finomfőzeléket, egyemakisszívét meg a rosszmájat összedarálod a saját moslékoddal, fogyó hold és lét majd segít az ápdétben. Jaj, hogy az emberek rosszak és gátlástalanul (de a legszebb az, hogy ’érdek nélkül’) hazudoznak, ónemár, színtiszta rágalom. Csupán másnak e tájék mást jelent, hajdani kötéltáncosok, akik manapság már a zebrán is szédülnek. (Meg)fektetik a bábukat meg a gyomrot, dobókockájuk minden oldala üres, a sarokban ektivitiznek önmagukkal avagy vetítik a fehér falra a Sose halunk meg diafilmet, netán 'társas-játék' halmokat szagolgatnak az önmagukba szerelmetes Néma Leventék, kiizzadnak egy pénzen vett kezdőrúgásban a Mucsaröcsöge-Alsómocsolád rangadón, majd leroskadva a szófára Tatjána levelét szótagolják, Pinocchiót addig simogatják, amíg szálka megy szegénybe. Pedig a mondakörben a lélek és test együtt tangózva döngette a csúcsokat, koptatta a díványokat, reccsentette a gerinceket (csigabiga gyere ki, más m’ér ordít hozzá, hallatlan), fényesítette a homlokot, húzkodta a rövideket, keverte a színeket, szőke-barna-fekete, közben pedig nyeldekelte a kommersz ’Unikumot’ (ha már a ’Jagertől’ izomlázas lett a gyomorszáj környéke). Holott mindig Snoopy pankrátorkodott, míg a vakok és gyengénlátók kába félmosollyal simogatták a Hulk Hogannek vélt (narancsbőrös) feneket. Szivárványt rivallani nem fair (nehéz szó), ha a szürke minden árnyalatát készségszinten prezentálod, sőt rutinból és reflexből hozod Surdát/Kukát/Háry Jánost/sarki zöldségest/Münchausent/Tóthottót/csinovnyikot/ a világ legmagasabb törpéjét. Közben pedig az ének szerint azért késték le a Nobel-díj kiosztót, mert a Csomolungmán éppen bernáthegyi nyaldosta a mentéstől megfáradt kezüket. (Holott valójában ötnapos pizsamában, tétlenül, délután kettőkor, párnára nyálazva pihenték a tegnapi sztívönszegál filmográfiát.)
Miért akar mindenki több lenni, mint ami és/vagy aki valójában? Egyszer mindenki rájön, hogy a prímek csak eggyel és önmagukkal oszthatóak (*pláne, ha a kettő megegyezik, az meg már ad absurdum). Alsó tagozatosok is hamar elvesztik az ’axióma-szüzességet’ és egy idő után már a hattyúk önként és dalolva döglenek meg éhségükben, mintsem a szájukba vegyék a rothadó kenyérdarabokat… 
(Bár az igazi csáknoriszok a végtelenig is kétszer számolnak el, csak azt felejtik el, hogy a nulla minden hatványa ugyanannyi.)
(Megjegyzés: *Tudom, hogy az 1 nem prímszám, az írás ’kényszerített’ a ferdítésre, mea culpa:)