Dolgoztam ma is , 3 műtétem volt (két cataracta nekem és előtte valami déli egy a (sic!) kis páciensnek). A műtőasztalon preventív jelleggel böktem egy branült, de elfelejtettem lecsavarni a kupakot a 'nyárs' végéről. Már majdnem bevetettem a fogamat is (hiszen amit kézzel és/vagy szájjal nem lehet lerendezni, az szájens fiksön/avagy az üveghegyen túl van, ahol a királylány keze max. a kurta farkú malacig ér el és nem lesz a lovagé a fele királyság (sem). Ám élénken élt bennem a gyermekkori fél Diaphyllinben történt majdnem fulladásom (amit egyél rá kenyeret anatómiai zsákutcás praktikákkal lett gyógyítva, mert ekkor a Sose szívd mellre/Köpöd ki azonnal oktatókönyv laikusoknak/kiskorúaknak még szűzen hevert) és szabad asszociációk útján az egykori divatos Tamagocsim fulladásos, de relatív kegyes halála, amit éppen a tisztába tevés közben egy tényleges pohár tejbe ejtés útján szenvedett el. Ha nem betárcsázós netünk lett volna (kiokosodni a hosszúsági és szélességi körökből) akkor talán még a kis kedvencek temetőjébe is elviszem. Az élet cudarul tépi a sebeket. Egy kézzel nyomtam a vérpatak ellen dolgozva, segítőim hangtávolságon túl, a beteg Dormicumon innen, ám kérés nélkül (feleslegesek a szavak, ahol a pajzsmirigy alulműködés/Sikoly filmek készségszintű ismerete szüli a mimikát) még egészséges keringésű kezével és utolsó ATP-jével fókusztávolságon belül/vakfolton túl pikk-pakk lecsavarta.
Délután ismét a második számú támaszpontomra kellett volna teleportálnom magam. Mint kb. mindig, most is kicentizett menniységű időkeretből gazdálkodhattam. A lét elviselhetetlen könnyelműség*-ével berontottam a sarki Coop-ba, ahol mindennemű szortírozást nélkülözve beleszórtam a túléléshez elegendő kCal-t a táskámba (kefíres ropi, répás kóla). A pénztárnál fizetni szerettem volna, nyúlok ide-oda, tapizom magam elöl-hátul (ha jó a kedved, üsd a feneked jó és kedv nélkül, utóbbi túlsúlyával) pénztárca sehol. Abban a pillanatban feleszméltem, hogy azt bizony az orvosi szekrényébe tettem. (Szökőévente kb. egyszer fordul elő, oka ismeretlen, egodyston tünet.) Vallottam, a vártnál kevésbé lesajnáló mosollyal nyugtázták. Nyakamba szakadt az összes alsómocsoládi kocsmáros hitelbe megivott hosszúlépéseinek 'súlya'. Kérdezték, eltegyék-e vagy visszajövök érte. Szívem szerint kb. idegből Hulk (Hoganként) visszaborítottam volna őket a küzdőtérre elborult fejjel rávetődve a zacskós tejekre, de természetesen csak 3 Miatyánk mormolása közben a szokásos félszeg mosolyommal azt mondtam, hogy nem, dehogy, rögtön visszatérek, bocsánat, milyen aranyosak vagytok.(Azért van annak egy szívet melengető bája, hogy nem aznap intéztem a havi fogalmazásgátlók beszerzését.)
Hazaértem a háztömb elé, ahol észrevettem, hogy immár kb. negyedszer valaki hosszú körmű, felettébb furmányos és jó lelkű ember megint lekaparta és provokatíven/tancélosan a bejárati ajtó üvegére tapasztotta kapucsengőre kiragasztott névfeliratom maradékát. Hulk megint elkezdte odabent rángatni a vézna bicepszét, breaking news-ként fotodokumentálni akartam a rémesetet. Előkapartam a Xiaomit, arcszépség üzemmód nélkül fókuszáltam, de pont a lenyomás pillanatában a kezemben hunyt ki a szeme fénye. (Legalább valakinek sikerül a csúcson abbahagyni.) Azt hiszem, ezután közös állítmánnyal egy mondatban szerepeltek a fűzfánfütyülő rézangyal és a bizonyos anyagú testi sajátossággal rendelkező baglyok.
Felérve a lakásba megírtam 'lakótársamnak' a hírt, aki egyrészt nem értette, mert 'nil nocere'-ben próbálom nyomni odahaza is az ipart, de halovány lehetőségként felvetette, hogy esetleg őt nem kedvelik. A jogos 'miért'-re azt felelte, hogy azért mert ő kövér vagy mert valaki belém szerelmes. (Nem lineáris az A-ból B-be út.) Azt írtam vissza, hogy 'de fordítva is lehet', mire ő: 'akár'. Amit egyik kéz ad, elveszi a másik. Tehát hülye dagadt, szerelmetes 'kocsog' egyszerre nem lehetsz. Diszkrimináció.
Elindultam visszafelé dolgozni, bármily hihetetlen, de ismételten találkoztam a múltkori boltos kutyussal. Ezúttal egy piros frakk-szerűség volt rajta (Lakatos Márk még mindig sír) és elég kommersz kis blöki módban nyomta, semmi ugróköteleztetés és bokán harapás. Biztos túl volt már a napi sajtos pogin. (Egyszer anno apu a házunk udvarán a távolból közeledve meglátta a fekete, Lucifernek nevezett macsekunkat és azt mondta anyunak, hogy 'jön a macska esőköpenyben'. Anyu azt hitte, hogy apunak is eljött valami, ami az esőköpenyen messze túl mutat. De az igazság mindig középen van, mert egy mirelit csirkés nejlonzacskó volt ráhúzva a testére. Ez akkor ott inkább az emberi gonoszság megnyilvánulása volt, de levetkőztettük és utólag már csak szimplán vicces a történet.)
Beértem, dolgoztam, autóztam, mert a lényegében egészséges 'Tádéknak' pláne holdfényben nagy a kilométerigénye. Az egyik kis beteg megkért, hogy írjak fel neki olyan gyógyszert ('árányoszkám, csák írja mán fel, oszt kivá'tom), amivel a szomszédját fúvócsövön keresztül meg tudja ölni. Természetesen Csingacsguk csak vicc'űt. Azt hiszem, ez sem 'the beginning of a beautiful friendship' jószomszédi (v)iszony pillanata volt.
Folyt. köv.
(*könnyűség)
