Vajúdásunk köldökében bűnbocsánat henyél,
talált lelkek országában félkrajcárról mesél,
polcaira léhán kozmált árnyak,
önmagukkal kábán bújócskáznak.
Farfekvéses nyomorunk már elvetélt spontán,
köldökzsinórját emlékek markolják,
hangnemünk dadogva csúszik le a lét torkán,
elporlad a lényeg egy lepke vakfoltján.
Farkaséhségünkben hitünket emésztve,
bűneinket véssük a szivárvány helyére,
zöldítőt már rég nem oldunk szörnyeink szemében,
egymásnak terítünk, bárki is ebédel.
A semmi jól átsütve is csak lucskos falat,
tíz dekával több szégyentől fogyókúránk szalad,
szólj a hentesnek, ha csalfa a mérleg,
megfekszi a gyomrot a sok diétás lélek.
Ma még lehetek az utolsó feketéd,
akkor is tarts a szádban, miután kiköptél,
ne várd meg, hogy hassak, csak élvezd az ízem,
tapossál laposra, ha kiürült a fényem.
