Fény.post.küld

I. Állok a Mártírok terén lévő '100 forintos bolt' pénztáránál csekély mennyiségű termékkel kosaramban. Oldalról elém kerül egy teli kosaras hölgy (konszolidáltnak tűnő kb. 60 éves). Holtversenyben vagyunk, itt már csak a karizma, testsúly és tolóizmok számíta(ná)nak. (Megnyugodtam, mert van, ami megvolt/van belőle). Rám néz és kedvesen közli, hogy nyugodtan előzzem csak be, hogy 'odaérjek az iskolába, mert az fontosabb, ő ráér.' Egy jódhiányos pávián és egy imbecil tehén koraszülött szerelemgyereke megirigyelte volna az ábrázatomat, de csak annyit mondtam, hogy köszönöm a lehetőséget, menjen csak nyugodtan, erősen túlkoros vagyok az iskolához. Utána lopva kerestem rajta a szellemi terheltség és/vagy gyengénlátás jeleit. (Nem találtam, de tudjuk, hogy ez manapság semmit nem jelent...)
II. Kb. negyed órával az I. pont horrorisztikus történéseit követően nagyjából ugyanez a jelenet, DM pénztár. Elém vág egy 'sznob, laza és gazdag vagyok' szőke negyvenes hölgy egyik kezében egy nettó darab sütőtökös bébiétellel a másikban egy kutyapórázzal, hogy hadd előzzön be. A póráz végén egy mélynövésű szőrmók, naivan azt hittem, hogy a terelőeszköz 'kihúzhatóssága' révén a fotócellás ajtótól megvágott kötél végén, kint üldögél és bánatosan nyüszít/kótyagosan mosolyog a percnyi nyugalomtól. De nem, mert a pénztárnál, kb. a talpam alatt álldogált, a hölgy pedig mondogatta sűrűn, hogy 'Molli, rögtön megyünk'. Magamban konstatáltam, hogy a kutya nem egy túlstresszelő idegbajos típus (plusz a mi régi ír szetterünket is így hívták), de rájöttem a szólongatás 'irányából', hogy a Molli (ínglismeneknek: Molly) nem a kutya, hanem egy babakocsiban a pénztártól kb. másfél méterre hagyott, bébiételre váró ( és amúgy nagyon édes ) kisgyermek. (Vérszegény tanulság: Létezik Molli embernév, oszt' ennyi:)